Termékek Menü

Blog - valódi történetek...

2021. 12. 14. 15:59:32

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Móni munkásságával már több pályázatunkon és játékunkon volt szerencsénk megismerkedni️. Ékszerei kifinomultságával hívta fel magára a figyelmünket. 

Alkotásaiban benne van az egyediség, a letisztultság és a LÉLEK. Többet nem is írok, győződjetek meg róla magatok.

 Fogadjátok szeretettel Móni történetét...

2021. 09. 21. 13:41:14

Sok-sok szeretettel szeretnénk nektek bemutatni Hegedűs Brigit, a Brigó kreatív pillanatok megálmodóját.

Brigi már egy jó ideje nálunk vásárolt és mosolygós, barátságos személyiségével igazán megfogott minket. Beszélgetésünk során kiderült, hogy Brigi nagyon nyitott minden újdonság felkutatására, kipróbálására, elsajátítására, ami az alkotás területét illeti és mindemellett szívesen kommunikál emberekkel.

Úgy éreztük így meg van benne sok minden, ami egy kis közösség támogatásához szükséges. Közös munkánk során Brigi lesz az, aki a közösségi felületeinken segíteni fog minket a kommunikációban. Ő fog megosztani veletek sok érdekességet és újdonságot a nagyvilágból, mutat majd be nektek kész inspirációkat az alapanyagainkból, és dob fel nektek különböző kérdéseket. Bátran kérdezhettek majd ti is tőle, ha bármiben elakadnátok.  

Íme néhány sor, ahol Brigi ír magáról…

2021. 05. 31. 00:00:00

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettel és látogassatok el az oldalukra, higgyétek el ÉRDEMES!

Sok szeretettel szeretnénk bemutatni nektek a 2021-es ÉV karkötője pályáztunk nyertesét Wolf Lilit. Lili munkáival a mostani pályázat során ismerkedtünk meg közelebbről. Amikor megláttuk a pályázati anyagát, tudtuk, éreztük, hogy valami érdekes, különleges alkotóra bukkantunk. Amikor a pályázat mellé írt bemutatkozó szöveg sorait olvasgattuk, akkor ez az érzés még erősebbé vált, ahogy pedig átkattintottunk a saját oldalaira, végképp megerősítést nyert, hogy egy igazán egyedi művésszel hozott minket össze a sors. Letisztult, egyedi makramé kiegészítői mellett, fantasztikus volt látni, hogy milyen csodák születtek meg a kezei között egy-egy újrahasznosítható alapanyagból. Véleményem szerint újra értékessé tenni a "szemetet" ma az egyik legnagyobb feladatunk.   

 Fogadjátok szeretettel Lili történetét...

2021. 05. 30. 00:00:00

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettel és látogassatok el az oldalukra, higgyétek el ÉRDEMES!

Ebben a kis történetben ismerhetitek meg közelebbről Mórocz Ágotát, a Pearl and Little nature tulajdonosát.  Ágota lett a különdíjasunk a 2021-es Év karkötője pályázatunkon. A versenyeztetett karkötő mögé olyan mély gondolatiságot tett Ágota, amit nem hagyhattunk figyelmen kívül. Engedjétek meg, hogy itt is megosszuk veletek a karkötő mögötti történetet...

"A karkötőn a kis kulcs medál számomra a reményt jelképezi. Ha bezáródik előttünk egy ajtó, sosem szabad feladni, mindig van lehetőség kinyitni egy újabbat. A mi döntésünk, hogy használjuk a kulcsot, de előtte meg kell találnunk azt a zárat, amelyhez tartozik. Reménnyel telve nyissunk, hiszen a megoldástól sokszor csak egy ajtó választ el minket. "

Gyertek ismerjétek meg Ágotát és az ő természet ihlette világát...

2021. 05. 26. 17:52:36

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettel és látogassatok el az oldalukra, higgyétek el ÉRDEMES!

Ebben a kis történetben ismerhetitek meg Demjáné Hartmann Brigit, a Brigi Műhelye megálmodóját és alapítóját.  Brigi nyerte el a harmadik helyezést a 2021-es Év karkötője pályázatunkon, harmonikus gyöngy karkötőjével. Kedvessége, nyitottsága, már a levélváltásaink alatt érezhető volt. Megismerve a többi ízléses ékszerét, pedig még nagyobb megerősítést kaptunk, hogy helyesen döntöttünk.  

Gyertek ismerjétek meg Brigit és bizonyosodjatok meg róla Ti is...

2020. 09. 25. 15:37:33

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Viki munkáival az idei nyári FB játékunkon keresztül találkoztunk először, de szinte azonnal beleszerettünk. A technika, amit Viki alkalmaz nem bonyolult, de ahogy a színekhez, kompozíciókhoz nyúl az elragadó, és ugye tudjuk, hogy sokszor az egyszerűségben rejlenek a legnagyszerűbb dolgok. Nem véletlen, hogy nem tudtunk elmenni karkötői mellett, amikor a játékunk alap szempontja volt, hogy ÉLETIGENLŐ alkotások szülessenek. Viki, nem túl gondolva, tökéletesen hozta a feladatot. A pályázott ékszerből pedig csak úgy sugárzott az ÉLETSZERETETE.  ❤

Ismerjétek meg Vikit közelebbről...

2020. 09. 24. 20:43:44

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Kriszti alkotásaival elsőként a 2019-es éves pályázatunkon találkoztunk, de legnagyobb szerencsénkre, azóta is sok játékunkon gyönyörködhetünk bennük. Fantasztikus látni, hogy az apró kásagyöngyökből hogyan rajzolódnak ki a különböző  minták, formák. Aprólékosság, összhang, finomság, talán ezekkel a jelzőkkel lehet a legjobban leírni Kriszti ékszereit.  ❤

De győződjetek meg róla magatok...

2020. 09. 16. 15:43:50

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Niki munkáit az idei NYÁRI játékunkon ismerhettük meg és rögtön meg is szavaztunk neki egy III. helyezést, hiszen nyertes alkotásában tökéletesen hozta a pályázat feltételeit. Szeretünk újabb és újabb alkotókat megismerni, akár teljesen kezdőket felkarolni, hiszen tudjuk, hogy elkezdeni valamit sok energiát igényel. Ha érezzük belül, hogy az álmainkat követjük, soha ne adjuk fel, mert ők ismerik az utat.  ❤

Ismerkedjetek meg Nikivel és az ékszereivel közelebbről...

2020. 09. 16. 14:57:45

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Szabit hosszú idő óta tudhatjuk lelkes, tehetséges ALKOTÓINK között. Nagy öröm volt számunkra látni, hogy általa a FÉRFI energiák, kreativitás, hogyan jelenik meg az alapanyagainkból készült ékszerekben.  Önfejlesztése, hobbiájába tett energiája neki is meghozta a gyümölcsét, nézzétek csak... 

Gyertek nézzetek be a Szabi által megfont világba...

2020. 09. 16. 14:17:06

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Marcsi munkáival közelebbről idei nyári játékunkon ismerkedhettünk meg. Ékszerei kitűntek ÉLETVIDÁMSÁGUKKAL, színességükkel, változatosságukkal és mindeközben fantasztikus harmóniájukkal.

Gyertek gyönyörködjetek bennük ti is...

 

2020. 09. 16. 13:46:25

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Ha gyöngyfűzést, mint MŰVÉSZET említjük, akkor Gabi munkássága a tökéletes megtestesítője ennek az ágnak. Fantasztikus precizitás, alkotói munka és technika rejlik mindegyik alkotása mögött. Nem meglepő, hogy ilyen CSODÁK kerülnek ki a kezei közül hiszen már 15 éves múltra tekint vissza a gyöngyökhöz fűződő kapcsolata, amit lehet talán SZERelemként is emlegetni. ❤

Fogadjátok szeretettel Gabi történetét...

2020. 09. 16. 12:36:12

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettek és látogassatok el az oldalikra, higgyétek el ÉRDEMES!

Dóri pályafutását szinte a kezdetektől végig követhettük, hiszen nagyon régóta ALKOT velünk, a mi legnagyobb szerencsénkre ❤. Csodás látni, ahogy egy művész fejlődésnek indul és a kezdeti próbálkozások remekművekké fejlődnek.. Dóri az egyik legjobb példája annak, hogy a befektetett energia, tanulás megtérül. Minden megszerzett TUDÁS a folyamatos ELMÉLYÍTÉS mellett érik gyümölccsé.

 Fogadjátok szeretettel Dóri történetét...