Blog - valódi történetek...
Nagyon fontos tudni a türkinittel kapcsolatban, hogy amikor erről a különlegességről van szó, akkor tulajdonképpen türkiz színűre festett howlitrólról beszélünk. Ám nem csupán csodás megjelenésével veszi le az embert a lábáról, de nagyon sok jótékony testi és lelki hatása is létezik. Vagyis annak ellenére, hogy egy festett ásványról van szó, semmiképpen nem érdemes ezek alapján leírni, hiszen rengeteg előnye van ezeknek a köveknek.
Az ásványok világa önmagában is különleges, ám a rodonit még ebből a körből is kiemelkedik. Annak ellenére, hogy az önálló ásványként csupán kétszáz éve sorolják, már az ókori Rómában is ismerték, sőt, hatalmas szellemi erőt tulajdonítottak neki. Nem véletlen, hogy a mai napig népszerű ékszer alapanyag, hiszen szépsége mellett lelki és testi gyógyító hatásainak köre is elképesztően széles. Lássuk, miről is van szó pontosan!
Képzelj egy egy izgalmas ásványt, amit olvadt láva alkotott és amelyet már az őskorban is ismertek, sőt, előszeretettel használták is. Amellett hogy gyönyörű, sokak szerint elszívja a negatív energiákat is és a sebezhetetlenség kövének tartják. Ha már mindez felkeltette az érdeklődésedet, akkor érdemes elveszned minél jobban ennek a különleges ásványnak a világában.
A kásagyöngyök már önmagukban is különlegesek, hiszen az alapanyagok az üveg. Ez a törékeny, ugyanakkor finom és semmihez sem hasonlítható anyag ebben a formában a tökéletessel vetekszik. A cseh és japán típusok pedig mást és mást adnak az ékszerrajongók és készítők számára, így ez tipikusan olyan gyöngyfajta, amelyben az alkotás és a kiegészítők használata terén is kiteljesedhet az ember. Ismerjük meg közelebbről ezeket a szépségeket!
Az ékszertónusok gazdag világa hamar rabul ejti az embert, legyen szó drágakövekről, műanyag gyöngyökről, ásványokról vagy egyéb szépségekről. Ezek a dinamikus és jellegzetes színek nem csupán esztétikailag bírnak jelentőséggel, de ennél jóval mélyebb jelentésük is van. Hatnak ránk, sőt, a környezetünkre tett kisugárzásunkat is befolyásolhatják. Lássuk, a legnépszerűbb színek mi mindent rejtenek magukban!
A labradorit ásványnak elképesztően sokféle misztikus erőt tulajdonítanak, mindez pedig a pozitív testi hatásokkal, valamint csoda szép megjelenésével kiegészülve nagyon népszerűvé tette ezt a követ. Nem véletlen, hogy jelenleg is nagyon sokan választják ezt a típust, ha ékszer alapanyagról van szó.
Az ásványok hamisítása nem új keletű dolog, ugyanis már a középkorban is volt példa arra, hogy nem valódi kövek kerültek a piacra, csak a rájuk megtévesztésig hasonlító társai. Vagyis több ezer éves probléma ez, ami megszűnni valószínűleg nem fog, éppen ezért nekünk kell résen lenni egy-egy vásárlás során. Lássuk, mi mindenre érdemes odafigyelni ezzel kapcsolatban és hogy lehet felismerni a hamisítványokat!
Nagyon sokszor ejtettünk már szót arról, hogy az ásványok nem csupán gyönyörűek, de számos nézet szerint sokféle jótékony hatással is bírnak a testre és lélekre egyaránt. Nem véletlen, hogy ennyire jó ékszer alapanyagnak számítanak. Ám ahhoz, hogy maradéktalanul tündökölhessenek és élvezhessük is a pozitívumait, fontos a külső és spirituális tisztításukról is gondoskodni.
Ennek a nem mindennapi ásványnak a története igen komoly időkre nyúlik vissza, hiszen minden jel arra utal, hogy már az ókorban is ismerték a karneolt. Ráadásul már ekkor is spirituális erőt tulajdonítottak neki, de nem ritkán hívták segítségük betegségek elmulasztásához is.
Minden csillagjegynek vannak alap tulajdonságai, ám ezeket remekül lehet fokozni és erősíteni a megfelelő ásványok viselésével. Sőt, sokat segíthetnek a különböző problémák és nehézségek leküzdése során is. Ezeket sokan „szerencse köveknek” nevezik, amelyek a leginkább akkor fejtik ki hatásukat, ha közvetlenül érintkeznek a testtel. Így álmodhatod meg magadnak a saját szerencse nyakláncodat, karkötődet, fülbevalódat vagy éppen gyűrűdet. Azt, hogy melyik csillagjegyhez melyik ásvány kötődik, leginkább a születés hónapja és a bolygókkal való kapcsolat határozza meg. Lássuk, melyik csillagjegy szülöttére mi jellemző és miben van szüksége a támogatásra!
A Rózsakvarc a feltétel nélküli szeretet és a végtelen béke ásványa, amely számos jótékony hatással van testre és lélekre egyaránt. Az egyik legismertebb ásványaink közé tartozik, a 12 mesterkristály egyike. Nem beszélve arról, milyen csodálatosan gyönyörű a megjelenése is. Az ékszereket tekintve pedig valódi csodák alkothatók belőle, amely remekül passzol az elegáns és hétköznapi viseletekhez egyaránt. Vagyis mindenki csak nyerhet vele.
Az opalit, más néven szintetikus holdkő egy opálos ásványgyöngy, mely rengeteg ékszer éke lehet. Jellegzetes tejszerű színéről és fényéről, valamint egységes állagáról könnyen felismerhető. A fiatalok és a gyerekek kifejezetten kedvelik különleges színe és vidító hatása miatt. Sokak szerint teliholdkor szigorúan tilos hordani, ennek a tévhitnek is utána járunk ebben a bejegyzésben.
Amellett, hogy a szerelmesek kövének tartják, nyugalmat és nyitottságot is hordoz magában, ráadásul nyitottá tesz és teret enged az élvezeteknek is. Lássuk, mi mindent érdemes tudni erről a nem mindennapi ásványról, a morganitról!
Különlegességét nem csupán az adja, hogy igazi ritkaságnak számít, de testi és lelki hatásai egyaránt nem elhanyagolhatók. Nyugtat, segít megőrizni az egészséget, de még a gyógyításnak is szerepe van.
Az ékszerdrót a legtöbb saját készítésű ékszer alapja. Azonban sokkal több rejlik ebben, mint azt elsőre gondolnánk. Hiszen nem csupán a gyöngyök és díszek alatt húzódhat meg csendben, hanem alkothatja az egyedi kiegészítő fő vonalát is akár. Ennek hála pedig a gyöngyök, charmok, köztesek és egyéb szépségek segítségével szebbnél- szebb karkötőket, medálokat és fülbevalókat lehet tekerni ebből az alapanyagból. Lássuk, mi mindent érdemes tudni ezzel kapcsolatban!
A szodalit bár a ásvány a tizenkét mesterkristály egyike és már a középkorban is ismerték, ugyanakkor egy időre feledésbe merült és csupán két évszázada vált újra ismertté különleges hatásairól és szépségéről. Mivel növeli és önbecsülést és megszünteti a bűntudatot, sokan az önbizalom kövének is nevezik. Ám nem ez az egyetlen pozitív tulajdonsága a szodalitnak.
A Napkő a boldogság és a hosszú élet kristálya, amely sokak szerint összefüggésben áll a testi energiákkal, valamint az egészség megőrzésével is. A hagyomány szerint a boldogság és a hosszú élet forrásának is tartják. Vásárlásnál vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a mesterségesen előállított goldflussal.
A borostyánt bár ásványként tartják számon sok helyen, tulajdonképpen egy megkövesedett, fosszilizálódott gyanta, amely csodálatosan szép, ám kristályos szerkezettel nem rendelkezik. Éppen a kiemelkedő szépsége és a magas esztétikai értéke miatt már az emberiség hajnalán is keresett árucikk volt, ez pedig a mai napig nem változott. Az emberiség első drágaköve.