Termékek Menü

Brigó - kreatív pillanatok

Sok-sok szeretettel szeretnénk nektek bemutatni Hegedűs Brigit, a Brigó kreatív pillanatok megálmodóját.

Brigi már egy jó ideje nálunk vásárolt és mosolygós, barátságos személyiségével igazán megfogott minket. Beszélgetésünk során kiderült, hogy Brigi nagyon nyitott minden újdonság felkutatására, kipróbálására, elsajátítására, ami az alkotás területét illeti és mindemellett szívesen kommunikál emberekkel.

Úgy éreztük így meg van benne sok minden, ami egy kis közösség támogatásához szükséges. Közös munkánk során Brigi lesz az, aki a közösségi felületeinken segíteni fog minket a kommunikációban. Ő fog megosztani veletek sok érdekességet és újdonságot a nagyvilágból, mutat majd be nektek kész inspirációkat az alapanyagainkból, és dob fel nektek különböző kérdéseket. Bátran kérdezhettek majd ti is tőle, ha bármiben elakadnátok.  

Íme néhány sor, ahol Brigi ír magáról…

„Hegedűs Briginek hívnak, Gyömrőn élek és mondhatom, hogy életem fő mozgató rugója a kreativitás, alkotás és az önfejlesztés. Nyitott személyiség vagyok és szeretek új dolgokat tanulni, befogadni.  Az ékszer készítés mellett nagy hangsúlyt kapott az életemben, a könyvírás, rajzolás, festés, és különböző ajándéktárgyak készítése is.

 

Mindenben igyekszem meglátni a szépséget. Így, ha elém raknak pár gyöngyöt és ékszer alkatrészt, már cikáznak is a gondolataim, hogy hogyan lehetne belőlük valami kis csodát alkotni. Ékszereim nagy része ásványokból, csiszolt üvegből, Swarovski-ból és fából készül.

De nagyon szeretek kísérletezni új technikákkal is, mint pl: a gyanta és a drót ékszerkészítés. Általában a letisztult, egyszerű ékszerek állnak hozzám közelebb, de megtalálom magam az extravagáns egyedi szettekben is.

Mindemellett pedig szívesen beszélgetek emberekkel, szeretem közösen megbeszélni és megtalálni minden megrendelésre a megoldást, hogy mindenki boldog és elégedett legyen a végeredménnyel”

Itt kukkanthattok bele Brigi kis világába…

Tartalomhoz tartozó címkék: együtt könnyebb program