Termékek Menü

Brigi Műhelye

Gondoltunk egy nagyot, hiszen EGYÜTT minden KÖNNYEBB, így útjára indítottunk egy közös programot a legkreatívabb alkotóinkkal. A programba különböző játékainkon, pályázatainkon vagy személyes felkéréseinken keresztül kerültek be az ékszerkészítők. A jövőben is hasonló módon tudtok a projekthez csatlakozni, amiről mindig értesítünk benneteket.

Fogadjátok őket szeretettel és látogassatok el az oldalukra, higgyétek el ÉRDEMES!

Ebben a kis történetben ismerhetitek meg Demjáné Hartmann Brigit, a Brigi Műhelye megálmodóját és alapítóját.  Brigi nyerte el a harmadik helyezést a 2021-es Év karkötője pályázatunkon, harmonikus gyöngy karkötőjével. Kedvessége, nyitottsága, már a levélváltásaink alatt érezhető volt. Megismerve a többi ízléses ékszerét, pedig még nagyobb megerősítést kaptunk, hogy helyesen döntöttünk.  

Gyertek ismerjétek meg Brigit és bizonyosodjatok meg róla Ti is...

Demjánné Hartmann Brigitta vagyok, két kisgyermek boldog anyukája. Első gyermekem megszületésekor jutott először igazán időm kézműves irányzatok alaposabb megismerésére, ekkor sokat kézimunkáztam, kedvencem a gyémántfestés és a keresztszemes öltéses technika volt.

Később a paracord anyaggal dolgoztam sokat, illetve horgolt kiegészítőket és amigurumi figurákat készítettem, jobbára gyermekeim és ismerőseim nagy örömére.

Kislányom megszületése után az ásványok világával kezdtem megismerkedni majd felhasználtam őket, elsősorban karkötők, nyakláncok, kiegészítők elkészítéséhez. Az ásványok világa egy csodás misztikus világ, amihez nagy szükségem volt megfelelő hiteles és eredeti forrásokra. Így elsők között a Gyöngyékszerbolt-ból vásároltam, ahonnan mai napig n agyon szívesen szerzem be a szükséges anyagokat, alkatrészeket, mert mindig gyorsan, pontosan szolgálnak ki. Számomra a minőség az alapanyagok szempontjából a legfontosabb kérdés, amit ugyancsak megtaláltam a Gyöngyékszerboltnál.

Igyekszem termékeimbe egyediséget varázsolni, folytonos megújulással, új technikák megismerésével. Célom, hogy minél egyedibb termékeket tudjak varázsolni, és munkáimmal sok örömet okozzak vásárlóimnak, megajándékozottjaimnak.

Facebook oldalam, ahol bemutatom, illetve megvásárolhatók az általam készített divatékszerek:

Brigi műhelye

https://www.facebook.com/Brigi-m%C5%B1helye-101035372088115

Tartalomhoz tartozó címkék: együtt könnyebb program