Termékek Menü

Lila – a felszabadult emberek kedvelt színe

Folytassuk a színskálát a lilával. A vörös után talán ez, az általam eddig elemezett színek közül, a másik igen megosztó árnyalat. Van, aki odáig van érte, van aki pedig kimondottan ellenszenvet érez iránta.

Kicsit kielemezve a színhez társított tulajdonságokat, engem is elgondolkodtatott, hogy vajon miért is osztja meg annyira az embereket, hm érdekes…?

Szimbolikus jelentése az inspiráció, spiritualitás, megvilágosodás. Általában azok az emberek vonzódnak ehhez a színhez, akik felszabadult, magasabb szellemi beállítottságú emberek. A lila szín elfogadása, szeretete segítheti a szellemi ébredést, az élet értelmének felismerését.

A spirituális életben a hetedik, vagyis a korona csakra színe. A korona csakra segítségével távolabb jutunk az anyagi világtól és ezzel együtt a tér és idő korlátaitól. Itt élhetjük meg önmagunkban Istent.

A lila számtalan tónusával találkozhattok nálunk a mély ametiszttől kezdve, az élénk orgona lilán át egészen a pasztell árnyalatokig.

Korábban már említettem nektek, hogy öltözködésnél és a kiegészítőink megválasztásánál is, jó ha tisztába vagyunk vele, hogy a 4 évszak közül melyik alaptípusba tartozunk. Ennek tudatában olyan színeket viselhetünk, amelyek valóban jól állnak nekünk és kiemelik szépségünket.

Ha még nem tettétek ezt meg, az alábbi link segít nektek az alapszínetek meghatározásában – Jó szórakozást!

http://stilusmentor.hu/evszaktipusok/

Tartalomhoz tartozó címkék: blog