Termékek Menü

Fókuszban a szilícium-dioxid, azaz a hegyikristály

A legenda szerint annak idején az ókori görög hellének úgy vélték, az áttetsző, tündöklő hegyikristály nem más, mint az Alpok legmagasabb csúcsain álló, felolvaszthatatlan jég származéka.

Ez pedig egy csodálatos metafora erre a különleges kőre, amely egyébként a kvarc ásvány színtelen drágakőként használt változata. Ennek megfelelően a kristallos görög szóból ered a neve, amely jelentése jég. Ami azért érdekes, mert abban az időben bizonyos szempontból nem jártak messze az igazságtól, hiszen az üveg felfedezéséig semmi hozzá hasonlót nem ismertek.

A hellének felolvaszthatatlan jege, a hegyikristály - hogy keletkezik?

Tulajdonképpen, tudományos szempontból nézve a hegyikristály kifogástalanul tiszta kovasav. Kristályai hatszöges oszlopok, melyek biztosítják az átlátszóságot, ám gyakran zavarják meg szilárd, illetve folyadékzárványok.

Távoli lelőhelyek

A legfőbb előfordulási helye az Alpok, a hegyikristály lelőhelye ugyanis az itteni magas csúcsokon található. Nem véletlen, hogy ezen a vidéken sok esetben családi vállalkozások keretein belül zajlik a kristály-keresés mestersége.

Ilyenkor a sziklafalak üregeit kopogtatással tesztelik és amikor ilyen esetben jellegzetes, kongó hangot hallanak, akkor nagy valószínűség szerint hegyikristályra akadtak. Az Alpok mellett Brazíliában is jelentős lelőhelyek vannak. 

Hűvös tapintás

Ennek az ásványnak jellegzetes, hűvös tapintása van, ami nem véletlen, hiszen a hegyikristály sok más anyaggal ellentétben sokkal hűvösebb és remekül vezeti a hőt. Ennek az oka, hogy  kovasav forró, vizes oldatából képződik, amely során komoly szerepe van a lehűlésnek. 

Megvédi a viselőjét és minden betegségre gyógyír lehet

Igen komoly népi és spirituális hagyományok állnak a hegyikristály mögött. Ugyanis ezek úgy tartják, hogy nem csupán csoda szép ékszerek alapanyagról van szó, de ez az ásvány emellett megvéd a démonoktól, a betegségektől és energiát, erőt ad tulajdonosának. A hegyikristály hatása rendkívül sokoldalú, többek között javítja az emlékezőképességet, csökkenti a depresszió tüneteit, nyugtatja az idegeket, kiegyensúlyozottá teszi viselőjét.

Sőt, hatással van az az immunrendszerre is. Sokak szerint mindezeken felül általános fájdalomcsillapító, méregtelenítő hatással bír, ráadásul serkenti az anyagcserét, szabályozza a hormonháztartást és a vércukorszintet egyaránt.

Tisztítja, energiával tölti fel az egész szervezetet és megszünteti az energiaáramlásban keletkező blokkokat. Spirituális szempontból azért van nagy jelentősége, mert tartalmazza az összes létező színt, ezért minden csakrára jótékony hatással van, gyógyítja az összes szervünket, ezáltal bármilyen betegségre használható kiegszítő gyógymódként.

Nem véletlen, hogy a hegyikristályt az egyik legjobb meditációs ásványként tartják számon. Mivel erősíti más ásványok hatását, ezért bármilyen ásvánnyal együtt használhatjuk, illetve viselhetjük ékszerként. Hűvös tapintatának hála, amint bőrünkhöz ér, és képessége, hogy csillapítja a lázat és a forróságot, 

Ékszerként viselve elegáns és egyedi

Ez a nem mindennapi, évezredek óta ismert ásvány olyan sok különlegességet rejt magában mind a tulajdonságai, mind a megjelenés, mind pedig az ezotéria terén, hogy mindenképpen érdemes vele alaposabban megismerkedni.

Hiszen akár szépségéért, akár gyógyító hatásáért, akár az ezoterikus tulajdonságai miatt szeretsz bele, garantáltan telitalálat lesz karkötőként, nyakláncként, gyűrűként vagy akár fülbevalóként is. Különösen akkor, ha kézzel készített, egyedi szépségeket álmodsz meg belőlük.

A hegyikristály felhasználása olyan sokoldalú, hogy csak néhány főbb területet emelünk ki. Az ékszerkészítés, és a díszítőművészet alapanyaga, de az optikában is jelentős sikerekkel használják.

Tartalomhoz tartozó címkék: blog hegyikristály