Termékek Menü

Ásványok nyomában - Hordhatom-e együtt vagy sem?

Akik sokat foglalkoznak az ásványok emberi testre gyakorolt hatásával, egy idő után felmerül bennük a kérdés, hogy melyik ásványt lehet melyikkel együtt hordani, s mely esetekben érdemes inkább szeparálni őket.

Az ásványok emberre gyakorolt hatása főként az energiaszintben mutatkozik meg, így az ásványok rendszeres hordásával a tudat felemelésével egy magasabb szintű és boldogabb életstílust lehet követni.

 

Jelenleg nem tudunk olyan ásványról, mely negatívan befolyásolná az embert, így a hatásuk minden esetben megegyezik. Viszont fontos kiemelni azt, hogy van, akinek nem tetszik egy ásvány valamilyen okból kifolyólag, míg másnak az a kedvence. Ettől az ásvány még nem lesz rossz vagy káros tulajdonságokkal felszerelve.

Emiatt egyértelmű lehet az, hogy azok az ásványok, melyek hatása hasonló, azokat lehet együtt hordani, de tulajdonképpen azzal sincs semmi gond, ha ellentétes hatású köveket használunk. Minden az egyén energiaszintjén és tudatállapotán múlik.

Érdemes kipróbálni, váltogatni majd kiválogatni a hordani kívánt ásványokat. Az ember energiaszintje is folyton változik, nem ugyanolyan a hangulata, illetve a saját ciklusai szerinti változások is napi szinten érintik a szervezetét.

Így ha olyan napod van, nyugodtan összepárosíthatsz akár 4-6 különféle ásványt is. Megteheted ezt úgy, hogy mind a fülbevalód, a karkötőd, a gyűrűd, a nyakláncod és egyéb kiegészítőid is másféle ásványt tartalmaznak. De azt is választhatod, hogy mindegyiket egy karkötőbe vagy nyakláncba teszed bele.

Igazából ez attól függ, hogy a Te szervezeted hogyan reagál a több ásvány együttes, hosszantartó jelenlétére. Van aki egyáltalán nem érzi meg, van aki viszont kifejezetten érzékeny arra, ha egyszerre 5-6 féle ásvány van a közelében huzamosabb ideig, s lehet, hogy dekoncentrálttá válik egy kicsit.

Mivel a világ, s vele együtt az ember is folyton változik, így érdemes olyan karkötőket és ékszereket hordanod vagy összepárosítanod, amik Téged tesznek teljessé, kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá.

Érdemes összeírnod, hogy milyen esetekben lenne szükséged egy ásványra, hogy teljesebb legyen az életed, vagy épp megoldást találj valamilyen egészségügyi problémádra. Ezután csak ki kell kiválasztanod, hogy például a stressz leküzdésére Achátokat, a légzési gondokra Tigrisszemeket, az immunrendszer erősítésére pedig Jáde ásványokat válogatsz össze.

Ezután eldöntheted, hogy egy ékszerben szeretnéd-e őket hordani, vagy külön-külön inkább. Figyeld meg, hogy hogyan reagál a szervezeted, mennyivel érzed jobban magad, s hogy mi történik, ha több vagy kevesebb ásványt viselsz egyszerre.

Webáruházunkban rengeteg féle gyógyító hatású ásványt találsz, így könnyedén el tudod készíteni azt a speciális tulajdonságokkal rendelkező ékszert, mely segíteni fog megtalálni a testi-lelki egyensúlyt és spirituális megújulást hoz az életedbe.

Rendelkezünk többek között Hematit, Jáde, Tigrisszem, Achát és Rózsakvarc ásványokkal is, melyek természetesen többféle színben és méretben kaphatóak. Használd ki aktuális akcióinkat és programjainkat, hogy még kedvezőbb áron tudd elkészíteni kedvenc ásvány ékszeredet.