Termékek Menü

ACHÁT– színes, változatos, tündöklő, pont mint a NYÁR

Végre beköszöntött a ragyogó, energikus, szabad NYÁR. Nem véletlen, hogy most érkeztem a nyarat talán leginkább szimbolizáló ásvány típushoz, az ACHÁTHOZ. Változatosságát számtalan szín variációjának köszönheti, bár tudnunk kell, hogy a legtöbb árnyalatot az alapkő mesterséges festésével érik el.

 

 

Az achát sok helyen és nagy gyakorisággal fellelhető kristály. A kvarc mikrokristályaiból kötegekben képződik, nagyon tartós kristály. Az achátok mind leföldelő kövek: érzelmi, fizikai és szellemi egyensúlyt teremtenek.

Mint eddig minden kőnek, az achátnak is foglalkozunk gyógyító hatásával. Úgy tartják, hogy ennek az ásványnak az ereje összhangba hozza a jint és a jangot, a pozitív és a negatív erőket. Lassan, de annál hatékonyabban dolgozó kő. Finoman elősegíti önmagunk elfogadását, így erősítve önbizalmunkat. Fejleszti a figyelem összpontosítását. Tisztító hatása fizikai és érzelmi szinten is erőteljes Gyógyhatásaként a hivatalos szakirodalom szerint serkentheti az emésztést és enyhíti a gyomorhurutot.

Mint minden ásvány az achát is harmonizál bizonyos csillagjegy szülötteivel. Nézzük melyek is azok: a bika, az ikrek, a rák, a szűz és a skorpió jegy szülöttei tudják a leginkább kiaknázni az achátban rejlő energiákat.

Népszerűségének és sokszínűségének köszönhetően az achát ásványgyöngyök, több árnyalata is kapható nálunk mind a 3, népszerű méretben, vagyis 6, 8 és 10 mm-es méretben.

A legkeresettebb színvariációk nálunk a lila, a kék vagy éppen a vörös csíkos achátok, amit valószínű érdekes, egyedi csíkozásának köszönhet.

Az achát sokszínűségének köszönhetően, ismét felmerült bennem, hogy ha mindent igazán harmóniába akarunk hozni, és a külső megjelenésünket illetően is törekszünk a tudatosságra, akkor célszerű megtalálnunk színben is a leginkább hozzánk illő darabokat, mind a ruházkodás, mind pedig a kiegészítők területén.

Már többször emlegettem nektek, hogy külső megjelenésünk alapján mindannyian tartozunk valamelyik évszaktípushoz. A kérdés az, hogy melyikhez…

Ha még nem határoztátok meg, az alábbi link segít nektek az alapszínetek megtalálásában – Jó szórakozást.

http://stilusmentor.hu/evszaktipusok/

Ha sikerül meghatároznod, hogy Te melyikhez is tartozol pontosan, akkor a megfelelően válogatott szín kombinációkkal elérheted a tökéletes harmóniát kisugárzásodban, megjelenésedben.

Fontos, hogy most is több forrást, szakirodalmat használtam fel az anyagokhoz. Íme…Judy Hall: Kristálybiblia, wikipédia stb.