Termékek Menü

A lávakő ékszerek pozitív hatása a testre és a lélekre

Napjainkban már köztudott, hogy a növényekhez hasonlóan a különböző kövek, illetve ásványok is rendkívüli erővel hatnak az emberi szervezetre. 

 

 

 

 

 

Lávakő – a világ egyik legrégebben ismert és legelterjedtebb köve

A lávakő gyógyító hatása már több mint ezer éve ismert, hiszen már az indiánok, sőt, az ősmagyarok is előszeretettel használták ezt a követ. Keletkezése elképesztően izgalmas, számos pozitív hatása van a testre és a lélekre, nem utolsósorban pedig gyönyörű ékszerek készülhetnek belőle. 

Keletkezése is különleges

A lávakő a vulkáni tevékenység nyomán jön létre, vagyis a Föld mélyéből ered és a láva megszilárdulása nyomán keletkezik. Pontosan ezért olyan jellegzetesen lyukacsos, barázdás a felülete, ugyanis ezt a forró lávából kiáramló gőzök alakítják ki a szilárdulás során. Bázisos, finomszemcsés, sötét színű vulkáni kőzet, amelyet számos területen fel lehet használni. 

Egyenesen az óceánok mélyéről

A legfőbb előfordulási helye a keletkezése nyomán a tengerek és óceánok titokzatos mélye, de olykor bizonyos szigetek mentén a szárazföldek belsejében is megtalálhatók. Vagyis ezek a kövek minden bizonnyal a világ legkülönlegesebb helyeiről származnak. 

Ismerik a világ minden táján

Nem véletlen, hogy már évszázadok óta ismerik és használják a lávaköveket, hiszen bár nagyon különleges szerkezetű és elképesztően egyedi minden egyes darab, mégis nagyon könnyen hozzáférhetőek, ugyanis igen sok van belőlük. Nagyon gyakori a használata a különböző aromaterápiák során, elengedhetetlen kelléke a lávaköves masszázsnak, valamint gyönyörű, egyedi ásvány ékszerek alapanyagaként szolgál.

Mindezeken kívül építőipari felhasználása is jelentős, a mai napig nagyon sok esetben van rá szükség e területen is. Alapvetően fekete a színe, bár előfordulhatnak világosabb változatai is, hiszen egy vulkán kitörése során is eltérő összetételű láva kerülhet a felszínre vagy mesterségesen színezett darabok. 

Csillagjegyek, amelyek számára kifejezetten ajánlott a viselése

Van néhány olyan csillagjegy, amelyek képviselői számára különösen ajánlott a lávakő viselése. Ilyenek a bak és a skorpió is. Vagyis esetükben bizonyos nézetek szerint különösen érvényesülnek e különleges vulkáni kőzet pozitív hatásai, amely leginkább a föld elemekkel harmonizál.

Energetizáló és nyugtató hatása is van

A lávakőnek számos különböző pozitív hatása van, mind a fizikai állapotra, mind pedig a lelki egészségre való tekintettel. Hiszen amellett, hogy méregtelenítő hatású, serkenti a sejtek vízutánpótlását, erősíti az inakat, segíti a kötőszövet regenerálását, illetve serkenti a vérkeringést is. Emellett segít a szervezetet egyensúlyának megtartásában, nyugtatja az idegrendszert és hatékonyan serkenti az idegsejtek megújulását. Emellett igen erős eneregetizáló hatása is van, így nem véletlen, hogy ez a fajta kőzet a közérzetjavító hatásáról is ismeretes.

Éppen ebből kifolyólag a mindennapos viseletre készült ékszerek tökéletes alapjául szolgál. Bizonyos nézetek szerint továbbá segítségével fokozható az önbecsülés, kifejezőkészség, és a szeretet képessége. A lávakő ugyanis olyan rezgéseket bocsát ki magából, ami által képes hozzájárulni a hőn áhított sejtek újjászületéséhez.

Sőt, remek választás lehet akkor is, ha munkahelyi vagy magánéleti stresszel küzdesz, ugyanis e kő viselése nagy segítséget nyújt abban, hogy felül tudj emelkedni a mindennapokban jelentkező problémáidon és a pozitív dolgokra tudj összpontosítani.

A lávakőből készült ékszerek mindenhez illenek

Legyen szó egy hétköznapi szettről vagy egy elegáns öltözékről, a lávakőből készült ékszerek mindenhez illenek, ráadásul még a legegyszerűbb ruhadarabokat is képes különlegessé tenni. Vagyis amellett, hogy a fenti jótékony hatásait folyamatosan kifejti miközben viseled, még a tökéletes megjelenésedhez is nagyban hozzájárul függetlenül attól, hogy fülbevalót, karkötőt, nyakláncot vagy gyűrűt álmodtál meg belőle. Ráadásul színe miatt remekül kombinálható más típusú ásványokkal is. 

Vagyis ezekre a különleges lávakövekre még nagyon sok feladat vár onnantól kezdve, hogy felhozzák őket a tengerek és óceánok mélyéről. Hiszen jótékony hatásukat és szépségüket mindenki szeretné kiélvezni, különösen ha ékszerekről van szó.

Ha tetszett a cikk nyomj egy Like-ot!

Tartalomhoz tartozó címkék: blog lávakő lávakő vásárlás